Pavelka Lívia írása

Az elmúlt két hónap EU-szerte a blokk jövőjéről szóló konferencia által gerjesztett hullámokról szólt. Különféle értelmezések láttak napvilágot, a legharsányabb kampány pedig az Európai Tanácsra jellemző konszenzusos döntéshozatal megszüntetésével kapcsolatban indult.

Június második felében a magyar pártok is előálltak javaslatukkal az Országgyűlésben. „Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról” című iromány tizenkét pontja recept, amelyet az EU-nak érdemes kiváltania, ugyanis a Fidesz-KDNP irományának tizenkét pontja egyúttal tizenkét problémafelvetés is.

Cikksorozatunk első részében arról írtunk, hogy az EU-t meghatározó, „az európai népek közötti egyre szorosabb egység" víziója öncélúan értelmezve épp a kontinens békéjét szavatoló egységet fenyegeti. Ezért el lehet gondolkodni arról, hogy az EU maga mögött hagyja azt. Cikksorozatunk második része az EU adósságfelvételével kapcsolatos problémákról szólt, a harmadik pedig arról, hogy a nemzeti kisebbségek Európa történelmének, így tehát a kontinens jövőjének is szerves részét kell képezniük.

Cikksorozatunk negyedik részében a hatásköri kérdések újragondolásról lesz szó.

„A szubszidiaritás elvének jegyében felül kell vizsgálni, és részletes katalógusban kell rögzíteni az Európai Unió intézményei útján gyakorolható hatásköröket.”

Honnan máshonnan is lehetne a legjobban és a leghatékonyabb módon reformcsomagot elindítani egy olyan óriási közösségben, mely 27 tagállamot, és mintegy 448 millió főt számlál? Az könnyen belátható, hogy nem a legmagasabb szintről kellene indítani, hanem a helyi, nemzetállami szintről, hiszen az egyes kormányok, adott esetben önkormányzatok sokkal széleskörűbben látják a megoldandó problémákat.

Az elv már 1931 óta ismert, amikor XI. Piusz pápa szociális enciklikájában kifejtette, hogy

„mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség.”

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban meghirdetett konferencia is alapvetően ezt a célt hivatott szolgálni. Az eredmények azonban nem azt a látszatot keltik, mintha az EU valóban egy decentralizáltabb irányba fordulna, sőt!

De mit is jelent az álláspontban megfogalmazott varázsszó, a szubszidiaritás? 

A fogalom az Európai Unióról szóló szerződésben kifejezetten megjelenik. Lényege, hogy azokon a szakterületeken, melyek nem tartoznak az EU kizárólagos hatáskörébe (mindössze öt ilyet ismerünk), csupán akkor lehet közösségi – tehát Uniós – szinten eljárni , amennyiben az adott kérdéskörre a tagállam, a régió, vagy a helyi szint nem tud megfelelő választ adni. 

Szorosan tartozik hozzá ehhez a fogalomhoz az arányosság elve, miszerint az EU intézkedései nem terjedhetnek túl azon, mint ami a Szerződések célkitűzésének eléréséhez szükséges.

Érdemes kiemelni, hogy

A szubszidiaritás, és a hatáskörök kérdésköre számos esemény során is felmerült, amely szintén azt mutatja, hogy érdemes a kérdéssel foglalkozni. A megrendezett események közül néhány rövid összefoglalója itt, itt, itt és itt olvasható, angol, illetve francia nyelven. 

A Szerződésekben meghatározott elvek alapján azt gondolhatjuk, hogy a hatáskörök határvonalai egyértelműen meg vannak jelölve, és ezek alapján zavartalan az együttműködés. A gyakorlat és a különböző példák azonban nem minden esetben igazolják az állítást. Az elmúlt években

Néhány zavarba ejtő ügy...

Pancharevo-ügy, ahol a vita abból indult ki, hogy a tagállamok eltérő módon ismerik el és szabályozzák a melegházasságot, és az azonos neműek jogát a gyermekvállaláshoz.

amikor a Bíróság arra kötelezte Bulgáriát – ahol egyébként nincs lehetőség két anya megjelölésére a születési anyakönyvi kivonat kiállításakor -, hogy ismerje el egy női házaspár gyermekének származását.

A családi jog területére elsősorban a házassággal, a gyermekek örökbefogadásával, a szülői felelősséggel kapcsolatos kérdések tartoznak. Ezek a szabályok tagállamonként eltérőek, az egyes tagállamok történelmébe, kultúrájába és társadalmi fejlődési kérdéseibe mélyen beágyazottak. Az EU intézményei bizonyos szintig hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy közös szabályokat határozzanak meg a családi jog területén. AZ is igaz, hogy főszabály szerint az uniós tagállamoknak az állampolgárság, valamint a családjog területén kizárólagos hatáskörük van.

Konfliktust okoz azonban mindenképpen, ha az EU eközben olyan társadalmi vitákat dönt el, amelyek adott esetben el sem kezdődtek az adott tagállamban. Az ügy részleteiről, és az ítéletről ebben a cikkben olvashatnak részletesen. 

A lengyel igazságügyi reform körüli vita további példája annak, hogy mit okoz az, ha eltérő nézőpontok ütköznek annak kapcsán, hogy az uniós jog, avagy a nemzeti jog élvez-e elsőbbséget az EU-ban. Miután a lengyel alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a nemzeti jogot kell elsődlegesnek tekinteni az európai uniós joggal szemben azokban az esetekben, amikor az EU megpróbál beavatkozni a tagállamok belügyeibe,

A német szövetségi alkotmánybíróság szintén felemelte a hangját a hatáskör-túllépést illetően. Az intézmény kimondta, hogy az Európai Központi Bank (EKB) közel 2 ezer milliárd eurós eszközvásárlási programja nem ütközik a monetáris finanszírozás tilalmába, de az ezzel együtt járó aránytalan gazdasági és pénzügyi következmények miatt

A fenti példák rámutatnak arra, hogy az EU számos alkalommal sértette meg az elmúlt időszakban a szubszidiaritás elvét, vagyis egyre inkább egy olyan intézményi struktúra felé hajlik, amelyben az EU-s intézmények uralják a döntéshozatalt.

Ezzel a mentalitással helyezkedik szembe a magyar álláspont, és áll ki egyebek mellett a szubszidiaritás és az arányosság elvének betartása mellett. A jövő zenéje, hogy az álláspont mennyire tud az európai színtéren is támogatókra szert tenni.

Kép: Rézkarc XI. Piusz pápáról. Private collection / Leemage via AFP